Ízmorzsák - finomat gyorsan, könnyedén

Tönkölylisztes pizza házi paradicsomszósszal

2017. március 16. - Vrg

A pizza korábban nálunk szent és sérthetetlen volt (mivel ez párom kedvenc étele), csak a hagyományos hozzávalókból készíthettem (eredeti recept itt). Kezdetekben nem is próbáltam megreformálni, gondoltam havi 1-2-szer belefér a hagyományos pizza is. Aztán idővel nem hagyott nyugodni a dolog, ha már mindent egészségesebben eszünk, akkor nehogy már a pizza kimaradjon. Voltak próbálkozásaim, nem is egy, kisebb nagyobb sikerrel, míg végül eljutottam ehhez a verzióhoz, ami ízre és állagra pont megegyezik a hagyományos verzióval, sőt kaptam már olyan visszajelzést is, hogy még finomabb is. :)

img_20170305_191417.jpg

Tönkölylisztes pizza 

  • 220 ml víz
  • 3 ek olíva/kókuszolaj
  • 1 tk só
  • 160 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
  • 140 g szénhidrát csökkentett liszt
  • 20 g sikér
  • 1 csomag porélesztő

A dagasztást, kelesztést ebben az esetben is a kenyérsütőgépemre bíztam. Minden a gép üstjébe tettem, először a nedves hozzávalókat, majd a sót, liszteket, sikért, és végül a tetejére szórtam az élesztőt. Elindítottam a gépet (1:20 perc a a program, fél óra dagasztás, 50 perc kelesztés). Dagasztásnál mindig figyelem a gépet, hogy megfelelő állagú tésztát gyúrjon, ha nem állna össze, kevés vizet adok még hozzá.

A kelesztő program lejárta után két részre osztom a tésztát (nekem egy normál méretű pizzasütőm és egy picivel kisebb van, így a kettéosztásnál az egyik részt kicsit nagyobbra hagyom). A tésztát kerekre formázom, majd kinyújtom kör alakúra (nem baj ha kisebb mint a pizzasütő mérete, a tészta könnyen nyújtható a formában még könnyen tudjuk igazítani, kézzel is szépen lehet nyújtani rajta).

Házi paradicsomszósz

  • 1 db konzerv (nagy) sűrített paradicsom (150 g)
  • 1 gerezd fokhagyma
  • kb. fél deci víz (amivel a konzervet kiöblítjük)
  • 10-15 db friss bazsalikomlevél (apróra vágva)
  • fél tk oregánó (szárított)
  • 1 tk édesítő
  • negyed tk só
  • negyed tk bors

A fokhagymát lereszeljük, vagy fokhagymanyomón áttörjük. A sűrített paradicsomot, vizet egy kis lábosba/serpenyőbe tesszük, hozzáadjuk a fokhagymát, sót, borsot, fűszereket,  és keverés mellett felforraljuk. Hozzáadjuk az édesítőt és szükség esetén még tovább ízesítjük. 

A szószt a résztára kenjünk, és rátesszük a feltétet (bármi lehet, nálunk legutóbb: sonka, újhagyma, paradicsom, mozzarella, füstölt sajt). Előmelegített sütőben, kb. 10 percig sütjük (gázsütő 8-as fokozat). 

img_20170305_185315.jpg

TIPP:  a sikért el lehet hagyni, viszont úgy vettem észre, hogy ettől sokkal kezelhetőbb a tészta, szépen és  könnyen nyúlik, ezért teszem bele. 

TIPP: friss élesztővel  is elkészíthető, előtte fel kell futtatni (ekkor elegendő fél friss élesztő is).

TIPP: paradicsomszósz helyett lehet használni tejfölös alapot (mustáros, vagy fokhagymás), de akár sajtkrémes alapot is. 

TIPP: feltét tetszőlegesen variálható, csak a képzeletünk szabhat határt.

Kövessétek Facebook oldalam, Instagram oldalam,  ahol fázis fotókat és még több információt találhattok. :) 

 

süti beállítások módosítása