Ízmorzsák - finomat gyorsan, könnyedén

Medvehagymás hasé

2017. április 24. - Vrg

Ezt a medvehagymás hasét már kétszer is elkészítettem, másodszorra ugyan nem hasét készítettem, hanem fonott rudakat, de így is nagyon finom lett. Azért szeretem ezt a tésztát, mert alapként is használható, sokféleképpen variálható (készíthetünk belőle csigát, hasét, stb). Töltelékként most medvehagymás sajtkrémet használtam, de ki fogom próbálni más töltelékkel is.

img_20170401_195920.jpg

Medvehagymás hasé

  • 300 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
  • 150 g szénhidrát csökkentett liszt
  • 50 g sikér
  • 4 ek kókusz/olívaolaj
  • 1,5 dl növényi tej/tej (vagy helyette víz)
  • 2,5 dl langyos víz
  • 2 tk só
  • 1 tasak porélesztő

Most is a kenyérsütő gépemet használtam a gyúrásra és kelesztésre egyaránt, először a nedves hozzávalókat tettem a gépbe, majd a sót, liszteket, sikért, végül pedig a porélesztő (érdemes először kevesebb folyadékot hozzá adni a tésztához (2,5 dl), és a végén hozzáadni a maradékot (1,5 dl), ha szükséges). 

Töltelék:

  • 2 doboz light sajtkrém (200-250 g)
  • 1 csokor medvehagyma

A medvehagymát apróra vágom és elkeverem a sajtkrémmel (a sajtkrémet előtte kicsit meg lehet olvasztani, úgy könnyebb összekeverni).

Kelesztés után a tésztát szilikon lapon téglalap alakúra nyújtom,megkenem a medvehagymás sajtkrémmel, és mint a rétest feltekerem. A rudat felvágom, lehet csigába, vagy háromszög alakban (ekkor lesz hasé). Tepsibe helyezem, tetejét megkenem tojással (meg lehet szórni magokkal, sajttal), majd előmelegített sütőben, 15-20 percig sütöm (gázsütő 4-5 fokozat).

img_20170401_192137.jpg

TIPP:  a sikért el lehet hagyni, viszont úgy vettem észre, hogy ettől sokkal kezelhetőbb a tészta, szépen és  könnyen nyúlik, ezért teszem bele. 

TIPP: friss élesztővel  is elkészíthető, előtte fel kell futtatni.

TIPP: töltelék tetszőlegesen változtatható, legközelebb egy mustáros sonkás verziót próbálok ki. :)

TIPP: szénhidrát csökkentett liszt helyett használhatunk teljes egészében tönkölyt. 

Medvehagymás fonott rúd:

img_20170423_135523.jpg

Kövessétek Facebook oldalam, Instagram oldalam,  ahol fázis fotókat és még több információt találhattok. :) 

süti beállítások módosítása