Ízmorzsák - finomat gyorsan, könnyedén

Teljes kiőrlésű, karácsonyi keksz

2018. december 10. - Vrg

Végre sikerült beszereznem új sütipecséteket (a régiek sajnos a költözés során elvesztek), így mindenféleképpen szerettem volna kipróbálni az új szerzeményeimet (PEPCO-ban egész jó áron találtam ezeket a sütipecséteket, érdemes lecsapni rá). Egy korábbi kekszreceptemet alakítottam át teljes kiőrlésű verzióra. Nagyon jó állagú kekszeket sikerült sütni, kívül ropogós de belül mégis puha, még napok után is. 

img_20181202_171838.jpg

Teljes kiőrlésű karácsonyi keksz

  • 300 g teljes kiőrlésű tönkölybúza liszt
  • 60 g édesítő (1:4-hez édesítőt használtam, xilitből, eritritből biztosan több kell (kb. 200-240 g cukornak megfelelő mennyiség))
  • 120 g kókuszzsír
  • 2 db tojás (L)
  • Fűszerezés: citromhéj, fahéj, mézeskalács fűszerkeverék (ízlés szerint változtatható). 

 

img_20181202_151145_463.jpg

A hozzávalókat egy tálba tettem, és pár perc alatt összegyúrtam (a kókuszzsírt nem olvasztottam meg, de puha volt). A tésztát becsomagoltam, majd hűtőbe tettem kb. 1 órára. Kettő részre osztottam, kinyújtottam, majd a kiszúrók segítségével mintáztam (az első körben vékonyra nyújtottam, de sütéskor ez kicsit odaégett, így a következő körökben már vastagabbra hagytam a tésztát). 

Kb. 160 °-os légkeveréses sütőben sütöttem 15-17 percig. 

img_20181202_172456_479.jpg

Kövessétek Facebook oldalam, Instagram oldalam,  ahol fázis fotókat és még több információt találhattok. :)

süti beállítások módosítása